Angliába jöttem, mesterségem címere: mérnök

Éppen a De Morgan-azonosságokkal egyszerűsítek kódot.

Ja, élünk, meg minden. Majd jelentkezünk is :) 

Addig is nézegessétek Márti blogját, járt Koreában, vannak képek.

Pár hete az irodában megsült a vízforraló. A pénzügyi igazgató elcsoszogott a közeli műszaki áruházba, ahol garanciába kicserélték, majd a lelkére kötötték, hogy a "MIN" jelzés alatti vízmennyiséggel ne használjuk. Azt gondolná az ember, hogy aki már programozni tud, feléri ésszel, mit jelent a "MIN" egy kancsón, ami hőt közöl vízzel, de nem. Persze, hogy használták a jelzésre való tekintet nélkül.

Újfent szeretettel köszöntöm minden, még megmaradt olvasómat. Kissé hosszú szünetet sikerült tartani a legutóbbi bejegyzés óta, de az előző posztban már emlegetett új hobbik csúnyán elvitték az estéket. Még mindig ne kérdezzétek mik ezek, ha lesz látszatja is, megmutatom! Addig is fussuk át, mi történt velünk mostanában.

Drága Olvasóim!

Sűrűn kérem az elnézést mindenkitől, amiért ilyen hosszadalmas hallgatásba burkolóztam. Az igazság az, hogy egyrészt kitaláltam magamnak 1-2 szabadidős elfoglaltságot, másrészt pedig jobbára hivatalokkal küzdöttem, és úgy gondoltam, a bürokrácia unalmas taglalásától megkímélnélek titeket. Ennek ellenére a jövőben majd talán lesz egy ilyen poszt, mazochisták részére. A mai mesében inkább a munkáról, illetve munkahelyi élményekről lesz szó.

Ott fejeztük be a zseniális cliffhangerrel végződő előző posztban, hogy már majdnem nem volt hova menni aludni. Komolyan mondom, ha csak olvastam volna, pont olyan izgalmas lett volna, mint a Dallas végén a kérdés, hogy akkor most Jockey lelőtte magát? Így, hogy intézni, alakítani kellett az eseményeket, még izgalmasabb volt. Mint az életben már nagyon sokszor, most is a mérhetetlen szerencsém, valamint egy váratlan ponton az emberi kedvesség húzott ki a slamasztikából.

Van az a régi kollégiumi mondás, hogy csak akkor jössz rá mennyi cuccod van, amikor költözni kell. És tényleg. Talán annyival egészíteném ki, hogy ilyenkor arra is rájössz, mennyi ingyenélőt hord a hátán a föld. Mert nem elég, hogy a rengeteg táska/szatyor/bőrönd/doboz ott van, akkor még emberek is vannak, akik az idegeidre mennek és/vagy probálnak az egésznek betenni.

Drága Olvasók, ti egyszerűen nem tudjátok elképzelni, mennyi mérget megettem, mire eljutottam odáig, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Képzeljétek el azt, hogy egy olyan gépen kell dolgoznotok, ami bármelyik pillanatban csonttá fagyhat úgy, hogy semmi előjel nincsen, menteni pedig semmi esélyetek. Ilyen helyzetben kevesen próbáltátok volna meg (szerintem), hogy leüljetek egy órára blogot írni. Mindenki megértését kérem, hogy én is csak egyszer próbáltam meg (lefagyott). Megpróbálom ezt és a közelmúlt lényeges eseményeit azért most röviden összefoglalni, hogy picit utolérjük magunkat.

De csak a tévében. Tartottam attól, hogy majd nehezen szokom meg az angol időjárást, aztán érkezésem után 2 egész hónapig meg voltam lepődve. Abban a két hónapban talán egyszer esett. Most meg, hogy "nyár" lett? Nincs két nap egymás után, amikor rövid gatyában lehetne utcára menni. Az valahol vicces, hogy július közepén a tavaszi dzsekimet hordom magammal, hogy este hazafelé menet majd ne fázzak. És tudjátok London melyik részén van a legmelegebb? A metróban. Egy mindenféle népségekkel tömött szerelvénynél büdösebb szauna a világon sehol nem létezik. És akkor olvasom, hogy otthon meg fő mindenki a saját levében, vagyis pontosan azt csinálja, amit a nyártól megszoktam, amíg felnőttem. Legbelül az ember érzi, hogy a szervezete nem ugyanúgy viselkedik, mert nem ugyanazon az éghajlaton van. Ez még akkor is igaz, ha a nagy meleg megterhelő lenne, hiszen ehhez a terheléshez hozzá vagyunk szokva. Küldjetek pár fokot! Mindenkinek jobb lesz.

Olyan sztorijaim vannak, nem hiszitek el. De komolyan, ha nekem csak mesélnék, vagy nem hinném el, vagy elosztanám kettővel. Mozgalmas volt a hét, még úgy is, hogy Márti már másfél hete otthon lógatja a lábát, én meg itt malmozok egyedül. De nehogy azt higgyétek, hogy én most aztán kirúgtam a hámból, hogy nincs itt az asszony, nem. A hülyeség házhoz jön. A kellemes élményekért viszont meg kellett mozdulni.

Komolyan mondom, kész aranybánya ez a ház. Most nem azt akarom mondani, hogy én vagyok a legokosabb a világon (mert az Stephen Hawking és Sheldon Cooper, megosztva), de amilyen elképzeléseknek itt emberek hangot adnak, teljesen kész. Eddig is volt pár, amin jót mosolyogtunk Mártival, de kezdik a srácok/lányok betenni a kaput. Egyebek mellett gondoltam ebből is szemezgetek nektek.