Eltelt tehát az első hét, és ideje, hogy beszámoljak az első benyomásokról. Röviden persze azt mondanám, hogy szuper, de vannak azért sztorik, amiket, úgy gondoltam, elmesélek. A teljesség igénye nélkül, mert gyakran jut eszembe (természetesen amikor nem vagyok blogközelben), hogy mit nem írtam még le. Ha van olyan téma, amiről szeretnétek olvasni, írjátok meg kommentbe, és összehozok róla egy posztot. Addig is lássuk, most mi jut eszembe!
Eddig is biztos voltam benne, hogy nagy mázlista vagyok, de az elmúlt hét/hetek eseményei ezt csak megerősítették. Akkora mákom például csak nekem lehet, hogy az első hetem ünnep miatt rögtön csak 4 napos (Nagypéntek is ünnepnap), a második 3 (Húsvét hétfő és a pénteki Vilmos-Kati esküvő miatt), a harmadik szintén 4 (május 2. itt munkaszüneti nap, úgynevezett May Day, május 1-et viszont nem ünneplik, de páran tudják, mi az a Munka ünnepe (Labour Day)). Ezeket a napokat itt gyűjtőnéven Bank Holidaynek (BH), bankszünnapnak hívják. Gondolom ennek az is lehet az oka, hogy a világ egyik legnagyobb pénzügyi központja London, így ha itt a bankok nem dolgoznak, akkor senki. Apropó bankok, ha valakinek van befektetni való pénze, vegyen rajta angol fontot, most ugyanis 300 forint (hét közepén volt 297 is), nyárra legalább 330 lesz az árfolyam, ha nem több. Tavaly nyáron, amikor egy hetet itt nyaraltunk, 347 forintért vettük otthon a fontot, jó pénzváltónál. Ha Balog István nagymester olvas, egy kommentben akár meg is erősítheti / cáfolhatja a tippet.
Szóval mázli. Még nincs vége: két kolléga is a születésnapját ünnepelte, ami ebédszünetben a konyhában található sütiáradattal járt, valamint, és ez a legnagyobb durranás, a vezetés céges bulit rendezett csütörtök estére ezen az állóhajón. Ahogy egy régi-régi, székely közmondás tartja, ezek az emberek sem szarral gurítanak. Mondogatták is a többiek sütievés közben, hogy jóbarát ehhez nagyon ne szokjál hozzá, ettől csak rosszabb lesz, aztán röhögtek rettenetesen.
Vártam, hogy mikor jön el az az idő, amikor elkezdhetem felfogni, miről fog szólni a munkám, hiszen ugyebár az első két nap gyakorlatilag telepítéssel telt. Már ez alatt a 2 nap alatt is feltűnt, hogy azért itt bár természetesen zajlik a munka, összetörni senki nem töri magát. Nyugodt munkavégzés folyik. Pedig nekem, ahogy magamat ismerem, alkalomadtán szükségem van taposásra. Igazán jó élmény lenne, hogy ha az NSN-nél megszokott munkatempómmal ki tudnék emelkedni, hiszen ez azt mutatná, hogy az ott elvárt munkamennyiség ezzel a mércével mérve is megfelelő. Egyébként is megpróbálom minél több, általánosan hasznosítható tapasztalatomat munkára fogni itt, nyilván a hangsúly az általánosságon van, hiszen azt nem tiltja semmilyen szerződés.
A szerda és a csütörtök már ezek szellemében telt. Megkaptam a központi adatbázis tervét kinyomtatva, az volt a feladatom, hogy tanulmányozzam és bóklásszak benne a gépemen, aztán ha már vannak kérdéseim, szóljak a főnökasszonynak és megbeszéljük. Azért ez így elsőre kicsit sok lett volna, mondtam neki, hogy máris húzhatja ide a székét, és kezdjük el átbeszélni, az ugyanis nem vicces, hogy tessék itt van a Háború és Béke, szólj, ha van kérdésed. Hozzátettem, hogy a learning-by-doing (tanulod, mert csinálod) híve vagyok, így ne kíméljen, úgy fogok a leghamarabb belejönni, ha babrálnom kell valamit. Így is lett, miután megbeszéltük a fontosabb részeket, kaptam pár feladatot, amikre egy kivételével helyes választ adtam. Az utolsó volt az, amibe beletört a bicskám, mint később megtudtam, az egy éles feladat volt, míg az előzőek tenyésztett példák. Jól esett, hogy a harmadik napomon éles munkát kaptam, még akkor is, ha a fél negyedik napom is elment a gondolkodással. Apropó pair programming (páros programozás), az a húzás, hogy telepítettem a munkaállomásra magyar billentyűkiosztást, osztatlan sikert aratott a nálam gépelni próbálók körében :).
A gondolkodáshoz viszont energia kell, ahhoz pedig egy jó ebéd. A már említett környékbeli nagy számú kajálda teljes nemzetközi lefedettséget ad, igaz, egy jó babgulyást sehol nem kapni, de azt majd főzök magunknak én. Így hát én is egészen nemzetközit ebédeltem, hétfőn pizza volt, kedden indiai, szerdán thai, csütörtökön török. Tavaly nyáron Mártival azon mosolyogtunk a parkokban sétálva, hogy nahát, ezek a derék angol jómunkásemberek az öltönynadrágban is leülnek a fűbe, kezükben a kajával, és így ebédelnek a parkokban. Szerda délben én is egy voltam ezek között, mert az indiai kaját fogyasztó kis csapatunk így szokta. Nem nagyon értették, min mosolygok. Az szintén vidám volt, hogy a park sarkában lévő fagyisbódénál hosszú sor kígyózott, aminek láttán meg is jegyezte az egyik srác, hogy bizony már micsoda hőség és nyár van! (22 fok volt ekkor.) Az a kijelentésem, hogy a nyár 30 foknál kezdődik, kisebb értetlenkedést váltott ki.
Csütörtökön már teljesen pénteki hangulat uralkodott az irodában, ilyenkor még azt is lehet, hogy valaki nem fülesen hallgat zenét, hanem kicsi hangszórón, amit így a többiek is hallgatnak. Természetesen én nem teszek ilyet, senkit nem szeretnék csörömpöléssel büntetni, majd viszek be magamnak egy fülest. A velem szemben ülő projekt menedzser kellemes 90-es évekbeli slágerekkel szórakoztatta a népet, én meg őt azzal, hogy majdnem mindet felismertem 3-4 ütem után. A délután előrehaladtával kicsit elkedvetlenített az a tény, hogy a környékemen ülők (tehát azok, akiket már sokat láttam) mind lemondták az esti bulit, így attól féltem magamra maradok. Aztán csak rábeszéltem magam, hogy elmenjek, végülis ez kiváló alkalom szocializálódni, lesz, ami lesz, meglátjuk mennyire barátkozósak a kollégák. A hajó nagyon szép helyen van:
Belépéskor egyetlen ismerős arcot fedeztem fel, rögtön le is bandáztunk. A cég nagyvonalúságának köszönhetően este 8-ig ingyenes italfogyasztás volt, 8-kor pedig vacsora. Kértem egy vodkanarancsot és leültem az egyik asztalhoz, nézelődtem, hogy ki az, akit esetleg ismernem kellene, de mondjuk fogalmam sincs, hogy hívják. És ekkor valami szokatlan történt, ami folyamatosan ismétlődött az este folyamán: két kolléga odajött és leült beszélgetni. Honnan jöttem pontosan, mit csináltam ezelőtt, hogy érzem magam itt, milyen volt az első hét, mikor érkeztem Londonba, satöbbi. Egyáltalán nem esett nehezemre ezekre a kérdésekre 10-sze válaszolni, mert el voltam ájulva attól, hogy csak úgy odajönnek beszélgetni, és nagyon kedvesen érdeklődnek, felajánlják a segítségüket, satöbbi. Arról nem is beszélve, hogy miután fizetős lett a bár, még vodkanarancsot is hoztak nekem. Így történt, hogy megittam az este folyamán 6 vodkanarit, és egyért sem fizettem :). Micsoda első hét, nem igaz? A beszélgetések részleteivel nem untatnék senkit (csak szegény Mártit, sajnáljuk együtt), a lényeg, hogy újfent megállapítottam, nagyon kedves emberek közé kerültem. Így talán elviselhetőbb lesz az, amit Kiss Józsi kérdezett lelépésem előtt: "Janikám, nem fog ez a hangulat hiányozni?". Dehogynem. Ugyanakkor talán valami hasonló létezik itt is, és ezért bízom benne, hogy ugyanolyan jóleső érzéssel jövök majd ide is munkába, mint az NSN-hez.
Éjfél jócskán elmúlt már, amikor hazaértem, és erről az alábbi nóta jutott eszembe:
A muzsikával ellentétben az én párom nem sodrófával várt, hanem kulccsal, mert még mindig csak egy kulcsunk van, és azzal ő jött haza. Meg is kezdtük a jól megérdemelt 4 napos hétvégét.
Ne igyatok sokat hétfőn! :)
