Sok jó ember kis helyen is elfér, tartja a mondás. De két jó ember rengetegsok cucca? Úgy döntöttünk tehát, mint már említettem, hogy nagyobb szoba után nézünk. Nem kellett sokáig keresgélni, Londonban naponta százával teremnek az albérleti hirdetések. Ami azt illeti, rutinosak fel sem hívnak olyan számot, ami több, mint 2 napos hirdetés alatt van, mert az gyanús. Gyanús, hogy cigány indiai a főbérlő, hogy olyan környéken van, ahol nappal még meleg töltényhüvelyt találsz a járdán, és persze a gyanút erősíti az indokolatlanul alacsony ár.
Érzitek, hogy a keresgélés így rutint kíván, ezért is hagytam ezt a feladatot Mártira. Hamar lett is három jelölt, amik közül kettőt megnéztünk, a harmadikat költségvetési okokból pedig elvetettük. A megnézés rostáján még egy kihullott, így nem volt nehéz a döntés. A fő szempont a költséghatékonyság volt, a kényelmünkre még nem költhetünk, hiszen nem nagyon van miből.
Így kerültünk tehát Walthamstow-ba, ami London egyik északkeleti kerülete (E17 irányítószámmal). Egy szobát bérelünk egy teljesen szokvány angol házban (az utca összes háza ugyanúgy néz ki, részegen ide ne gyertek haza). A ház ügyeit (mivel maga az ingatlan egy ügynökségé) egy szlovák csaj és a görög pasija intézik, akik mellesleg kő rockerek és egy vemhes feket perzsamacskát (Fufu) is tartanak. Lakik itt még rajtuk kívül egy bolgár párocska, akik ketten összevéve beszélnek annyit angolul, mint édesanyám, valamint egy hatalmas, medve termetű angol(?) srác, aki ennek ellenére igen jámbor fajta. A környék teljesen rendben van, a színarányok a kelet-londoninak megfelelőek, de ezt lassan megszokom. A metró- és vasútállomás 7 perc séta. Van a közelben park, pláza, ASDA és egy bevásárlóutca is, amin marhanagy piacot szokás rendezni. Pénzköltési lehetőségben tehát hiba nincs, csak lenne már mit költeni.
Első körös tervünk az volt, hogy majd jól megtömjük a bőröndjeinket, elmetrózunk majd sétálunk az új házig és ezt ismételjük addig, amíg át nem kerül minden cucc. Aztán nagyon hamar rájöttünk, hogy ez legalább két napig fog tartani, és a hajunk ki fog hullani a végére, és hát bizonyára hülyén néznénk ki kopaszon. Ezzel egyidőben Márti volt osztálytársa javasolt nekünk egy költöztetős bácsit, aki magyar, nagyon rendes ember, és nem dolgozik drágán. Felhívtuk, és éppen ráért péntek délben. Megmenekültünk!
Pénteken dél előtt nem sokkal érkezett a költöztető, egy hatalmas IVECO-val, amiben a szobányi cucc úgy tűnt el, mint ha nem is pakoltunk volna be semmit. Ha majd egyszer lesz valami bútorunk is, nem fogok aggódni, hogy hogyan költözik velünk. Így természetesen egyetlen úttal átjött minden, hamar tele is dobáltuk volna a szobát bőrönddel, szatyorral, zsákkal és dobozzal, DE a bolgár páros cuccai a mi szobánkban voltak, mert az ő szobájuk csak nap közben szabadult fel, ők meg dolgoztak. Nem volt mit tenni, elmentünk sétálni, enni, időt tölteni. Délután 4 körül végre megérkezett a csaj, és mindenféle grimaszok meg szájhúzgálás közepette átpakolt az ő helyükre, mi meg onnan a mi szobánkba. Sőt, még segítettünk is neki, egy egész fiókos szekrény átcipelésével (a szekrény nem nagy, de így is nehezebb, mint a csajszi, nem kockáztathattam egy balesetet már első nap). Késő délutánra így már minden és mindenki a helyén volt. A következő kérdésünk természetesen az internet volt, amihez kaptunk is jelszót. Hanem én felfedeztem, hogy az a router nincs is olyan messze légvonalban tőlünk, nekem pedig véletlenül pont van 20 méter kábelem. Nem hiszitek el, pöccre leér úgy, hogy sikerült szögekkel lefogatnom, a lépcsőforduló tetejéről a lenti szoba ajtajának résén át a routerig behúznom, így én, hála Leninnek, kábelen kapom a netet. (Amit sokkal jobban szeretek, mondom ezt én aki majd' 3 évet dolgozott a telekommunikációban, sebaj.)
Az új szobában sokkal jobban férünk természetesen, mint a régiben. Pár dologra azért még szükség volt, ezért szombaton felkerekedtünk, és elfáradtunk a nem túl közeli IKEA áruházba. Játszottuk a szokásos magyar játékot, vagyis: ki találja meg a legolcsóbb árut egy kategóriában? Így találtunk olcsóért lepedőt, paplant és huzatot, íróasztali lámpát és bele izzót, szennyeskosarat és ruhaszárítót, függönyt és kukát. A házhozszállítást a TFL vállalta (Transport for London, helyi BKV), nem véletlenül hoztam magammal a feneketlen hátizsákomat, persze nem a ruhaszárítót tettem bele, de elég sok minden eltűnt a mélyén. Ha még megérkezik a beígért másik fiókos szekrény (az ügynökség küldi), akkor egészen kényelmesen leszünk.
Eddigre a konyhai szekrényekben és a hűtőben is csináltak nekünk minimális helyet (jeleztük: többre vágynánk), úgyhogy élelmiszert is vettünk, hogy vasárnap főzhessek valami finomat. Paprikás krumpli volt a terv, csak most variálva a múltkorihoz képest, mert ezt hosszú lével akartam készíteni. Gondoltam így tovább tart. A tervbe annyi hiba csúszott, hogy elfelejtettünk kolbászt venni...
Természetesen kevés szombat este telik el legalább egy sör nélkül, így Feri barátommal kiegészülve a Liverpool street környéki kocsmák felfedezésére indultunk. A bőség zavara jó hosszú sétát eredményezett, aztán egy jó csapolt Guinness csak lecsúszott. Közben volt időnk szemügyre venni a helyi és bevándorolt józan életű fiatalság viselkedését, valamint hogy a rend éber őrei itt tényleg éberek és tényleg őrzik a rendet. Azt hiszem a fiatalokra majd külön posztot szentelek, ide most csak annyit fűznék, hogy ezek sem különbek a Deákné vásznánál.
Vasárnap reggel a Forma-1 után (van rendes net, tudtam nézni online!) elindultam, hogy kolbászt szerezzek, amit hamar meg is oldottam. Így végül spanyol chorizo és angol főzőkolbász került a kajába, mindkettő igen finom. További pozitívuma ennek az új helynek, hogy a konyhában itt van egy igen nagy lábas, amiben tényleg meg lehet főzni egy jó nagy adag kaját, vagy, jelen esetben, jó nagy adag paprikás krumplit hosszú lével. Főzés közben a ház minden lakója odajött hozzám érdeklődni, hogy goulash-e, amit főzök, így hát meg kellett ígérnem nekik, hogy pár héten belül főzök az egész bagázsnak egy kondérral. Éljenek a sztereotípiák. Apropó, én eddig gond nélkül kibírtam, hogy ne süssek el semmilyen Szlovákiás poént, kíváncsi vagyok, meddig fogom. (Ja, meg benne van az albérleti szerződésben is, hogy a házban nem szabad kirekesztő magatartást megvalósítani, különben tényállás fennforgás lesz, és kib..nak.) A görög srác már hangsúlyozta, micsoda csodás dolgokat köszönhet a világ a görögöknek (feta sajt pl.), de az euróövezet válságát, vagy a naphosszat henyélve répázást nem említette. Kedves emberek amúgy. Közben megfőtt a nagy adag paprikás krumpli, biztosan enni fogjuk pár napig, de ez is volt a cél. Nem is tudom külön meg kell-e említsem, hogy kiválóan sikerült.
Ilyen jó kajával a spájzban/hűtőben az ember nyugodtabban megy neki a hétnek: jönnek az álláskeresés újabb megpróbáltatásai, de energiát lesz miből meríteni, mert a hazai ízek ott figyelnek dobozban. Hétfő délután 2:30-ra várnak az adatbázisprogramozós második körre, és valamikor hétfőn-kedden kellene halljak a két csütörtökön meglátogatott cégről is. Mindezek mellé most csatlakozott egy befektetési bank, ahol szintén adatbázisfejlesztőt keresnek, és szerda 12:00-ra hívtak be első körös interjúra. Ennyi lehetőségből már csak kihozok valamit!
