A hétvége kellemesen eltelt, és alkalmas volt arra, hogy megfelelően rápihenjek a munkára. A program a szokásos volt: vásárlás, séta, Forma-1, főzés, pihenés. Természetesen vasárnap este kicsit nehezen aludtam el, hiszen rendkívül izgatottan vártam, hogy milyen környezetbe kerülök, milyen lesz a munka, hogy fogadnak a kollégák, illetve hogyan fogom bírni az egész napos angol társalgást. Hétfő reggel 9:30 előtt kellett megjelennem, igyekeztem figyelni arra, hogy az elmúlt 2-3 évben sokat fejlődött pontosságom ne hagyjon cserben (aki most mosolyog, képzelje el, milyen lehettem előtte).
Pár napja rájöttünk, hogy a hozzánk közel eső Walthamstow Central metróállomás felett a sínek egy elővárosi vonatjárat útvonalát jelentik, és bizony elég jó helyre mennek (belváros, Liverpool Street állomás), mindössze 15-18 perc alatt. El is határoztam, hogy ezzel fogok munkába járni, ami helyes döntésnek bizonyult, mert nincs akkora tömeg rajta, mint a metrón, és tágasabb is valamivel. Az időzítés talált, 9:20-kor értem az irodaépülethez. A portásoknak természetesen itt is mindenkinél nagyobb hatalma van, ami a koruk előrehaladtával csak gyarapodik. És bizony Dave bácsi legalább 70, egyem a szívét, azzal a délközépkeletfalusi akcentusával együtt. Végülis felengedett, és én bíztam benne, hogy nagyon hamar kapok belépőt. Érkezésemkor kérdezte is a fél nap szabin lévő csoportvezetőm helyett érkező srác, hogy miért nem jöttél fel? Mondtam neki, hogy az nem úgy van, ki lettem okítva a portán a követendő eljárásról, amitől semmi esetre sem szabad eltérni, mert máris hullik a nyakunkba az atom. Erre már csak mosoly volt a válasz. Úriemberek élnek itt, kérem.
Ahogy felértünk, rögtön kezdődött is a hétfő reggel 9:30-as megbeszélés, amire az egész emelet összesereglett, a technológiai igazgató pedig kilátásba helyezte, hogy én itt mindjárt szégyellős leszek. Lehet azt hitte, problémám van azzal, hogy emberek előtt beszélni kell, kis naiv. Egyesével mindenki bemutatkozott és elmondta, hogy ő itt mit csinál, valamit feladat volt, hogy megnevezze, a sakkban melyik a kedvelt színe. A politikai korrektség jegyében természetesen a fekete győzött. A társaságra egyszóval azt mondanám, hogy sokszínű. Fiúk-lányok, főleg angolok, pár bevándorlóval kiegészítve (van spanyol, például a csoportvezetőm, van olasz, francia és 1-2 afrikai is). Magyar nincs másik, én vagyok az egyetlen, legalább is egyelőre úgy tűnik. Az én bemutatkozásom annyiban módosult, hogy beszélni kellett az előző munkahelyemről is, és hogy mit fogok a Reednél csinálni. Elmondtam, hogy eddig mobilhálózati telefonközpontot fejlesztettem, ami egy csöppet eltérő munka az adatbázisfejlesztéstől, de most gondoltam belevágok ebbe. Nagyon kedves emberek egyébként, a nap folyamán többször odajöttek, hogy készíthetnek-e nekem egy teát (ahogy mondom!), vagy hogy mondjam már el, hogyan kell kiejteni a nevemet. Mindenkinek elmondom egyébként, hogy a János az angolul John, de lehet szólítani Johnnynak és J-nek is. A spanyol főnökasszonynak (María) természetesen engedélyeztem a Juant.
Az első percek nagyban hasonlítottak egy IKEA állásinterjúra, de hamar összeállt a gépem. Ezt követően kaptam egy kupac DVD-t és egy hálózati meghajtó címet, ahonnan telepítenem kellett a mindenféle fejlesztőeszközöket. Annyi mindent fel kellett pakolni, hogy nem is igaz, többen jöttek bíztatni, hogy ne aggódjak, az elején ez sokáig tart. Általános meglepődésre kedden délután 3-ra sikerült mindent letudnom, pedig azt mondták ez átlag 3 nap. Hála Leninnek nem volt annyi.
Van a cégnél egy olyasmi intézmény, mint az NSN-nél a tutorkodás, vagyis a kezdők felügyelete, csak itt buddy-nak hívják. Én egy igen magas francia srácra lettem bízva (Phil), aki első nap rögtön meg is hívott ebédelni. Mondtam én, hogy kedves emberek! Az ebéd errefelé úgy zajlik, hogy kötelező egy órás ebédszünet van, amit dél és 2 óra között lehet kihasználni, utána pedig ledolgozni. Ennek megfelelően ha 8 órakor kezdesz, 17 óráig maradsz. Meg lehet majd szokni, véleményem szerint. Az ebédszünet kellemes eltöltésére alkalmas a közelben lévő ezer kajálda, 1-2 park, valamint a második emeleten található konyha (csak ott szabad enni), ahol azért a bőrdívány előtt figyel egy hatalmas fullHD plazma, amire egy Xbox360 játékgép van kötve, történetesen például FIFA11-el. Kaja után rögtön toltunk is egy meccset, zajlott a fantáziadús előrebasszuk-szélretesszük-beadjuk angol foci, én meg azt se tudtam melyik gombot nyomjam, sosem játszottam még Xboxon Fifát. Bár kikaptunk, jó móka volt, és én is meglepően jól viseltem a vereséget. De majd feljárok sokat gyakorolni és elkenem a szájukat rettenetesen. Csepikém, írjál már egy mailt az EA-nek, hogy a FIFA12-be tegyenek kispályát és INCC Rangerst!
Jelenleg az a terv, hogy 8:30-ra fogok járni, és kedden is így mentem be. Amíg nincs önálló munkám, felesleges hamar bemenni, hiszen amíg kevesen vagyunk, úgysem tudnék mit csinálni. Az viszont biztos, hogy előbb-utóbb át kell állni a 8 órára járásra, mert ami fél6 után van délután a metrón az halálos. 5 körül viszont még egész szuperül lehet közlekedni. Statisztikák szerint a belvárosba (az 1-es zónába) naponta 2 millió ember utazik be reggel és onnan ki délután. Kemény, mi? És mostantól én is egy kis hangya leszek ebben a hatalmas hangyabolyban. Eddig kellemesek az élményeim, és bízom benne, hogy ez így is marad. Az alapján, amit eddig láttam, a munka nem tűnik lehetetlen küldetésnek.
